A tegnapi nap mindannyiunkból sokat kivett ezért a péntek hátralevő részét pihenéssel és egy kifejezetten jó vacsorával töltöttük. Már második nap felfedeztem a csillogó éttermek között egy mellékutcát ahol egyértelműen a helybelieknek szóló kifőzdék/kocsmák sorakoznak. Ki is próbáltuk az Ügyfelemmel az egyiket néhány rizssör erejéig a panda rezervátum látogatás után. Meglepő módon amíg a sokcsillagos szállodákban és a puccos éttermekben egy szót nem beszélnek angolul itt rögtön széles mosollyal fogadott minket egy lány és ha erős akcentussal is de rövid idogálásunk alatt folyamatosan érdeklődött a kilétünk felől. Ő pedig (amennyire ki tudtam venni) arról mesélt, hogy a kifőzdéjük egy családi vállalkozás. Valóban több generáció képviselte magát egy asztalnál ahová ő is gyakran leült.
A péntek este ideálisnak tűnt, hogy ne csak sörözni de enni térjünk be az aranyos kis családi vendéglőbe. Persze a lány azonnal felismert minket és asztalt kínált, nekem meg alkalmam volt korábbi kedvességét két tábla Szerencsi étcsokoládéval meghálálni aminek nagyon örült. Addigra már a nevét is megtudtuk. Amy-nek hívják.
A közvetlenségnek köszönhetően vettem a bátorságot és azt kértem tőle, hogy hozzon bármilyen vacsorát nekem, én megeszem. Az eredmény meglepő volt. Nagyjából öt percre eltűnt, végül a szomszéd kifőzdéből hozatott nekem két legénnyel egy hatalmas marha sztéket enyhén csípős mártásban. Valami mennyei volt.
Az étkezésünk során persze zajlott az élet, jöttek mentek a rokonok, a nagymama megpucolt 2 kiló fokhagymát a férfiak megittak néhány liter rizssört (kezdem én is megszokni és csak 3,3 %-os). Amy fel-alá rohangált a vendégek között mindezt látható élvezettel. Feltételezem, hogy heti hét nap ezt csinálja. Talán ma megkérdezem tőle ezt is.
A ti vakerotok