Mindannyian tudjuk, hogy a Kínai Népköztársaság egy kommunista ország. Ettől függetlenül kimondottan vidám és nyugodt emberek láthatóak az utcákon. Elnyomásnak a nyomát sem lehet látni ha szabad ezzel a képzavarral élnem. Vörös csillaggal és sarló kalapáccsal elvétve lehet találkozni ha még is akkor leginkább katonai létesítmények közelében. (azokat meg fotózni nem a legtanácsosabb, én azért igyekeztem pár kép erejéig ezt is megörökíteni, végül a bátorságomat egy katona erélyes felszólítása semmivé foszlatta) A kommunizmus nyomaiból be kell érnetek ennyivel:

De maradjunk inkább a pór népnél. Itt van rögtön a kínai köpködéses szokás amit jómagam is tapasztaltam. Viszont tudni kell, hogy az utakat és a járdákat Chengduban olyan vehemenciával takarítják, hogy ez a szokás higéniai problémákat semmi képen nem vet fel. Az alábbi képen látható úr  komótosan állt meg a taxim mellet és egy hangos horkantást követően egészségeset csulázott a két jármű közé. Amikor elmélyültségéből föleszmélt készítettem a fotót.  

A taxizásra visszatérve ahogy az első estés posztban írtam a zöld taxik kifejezetten olcsóak és napról napra olcsóbbnak tűnnek miután már határozottabban tudom az célállomásokat tudatni a sofőrökkel. Ugyanakkor mindegyik autóban jól olvasható a kocsi száma és látható a sofőr arcképe egy monitoron. Igazán biztonságos és kényelmes módja az utazásnak. Nem nagyon volt még 30 Yuannál (840 HUF) többe kóstáló utam pedig keresztbe kasul utazgattam már a kicsinek semmiképpen nem mondható várost. 

Ahogy a köpködés szokatlan lehet számunkra ugyanúgy fura lehet a fültisztítás kultúra amit az utcán végeznek az erre specializálódott szakemberek. A legkülönbözőbb eszközöket felhasználva tisztítják a páciensek hallójáratait, hideg, meleg, vattákkal és néha különböző hangmagasságú hangvillákkal. Szép forgalmat bonyolítanak.

Amúgy az itteniek szinte minden tevékenységet előszeretettel az utcán űznek. A konyhai előkészítő munkálatoktól a szerencsejátékon át a legkülönbözőbb kereskedelmi tevékenységnek meg van a helye a járdákon és akkor az óriási étkezési kultúráról még nem is beszéltem.