Indexes vezércikk (2011-06.24) a magyar-kínai kapcsolatok erősödéséről:
http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/24/magyarorszag_egy_talpalatnyi_kina/
A mandiner blog írása a horribilis kínai építkezésekről amiről itt is szó volt:
http://mandiner.blog.hu/2010/12/18/falanszter_jelenetek_kina_szellemvarosai#comment-form
Utolsó napomat Chengdu-ban random sétával töltöttem aminek fő célja a szuvenír lövészet volt. A majdnem céltalan bóklászás igazán kedves emberek közé és aranyos helyekre sodort. Miután tárgyilagos információval nem nagyon bővült Kínával kapcsolatos tudásom utolsó napomról inkább képes beszámolót adnék:
Rögtön a sétám elején sikerült az egyik kerület helyi lakosságát ellátó piacát megtalálni. Zöldség, fűszer, hal stb.
Utána pedig hosszú utcasorokon keresztül próbáltam az itt lakók mindennapi momentumait elkapni. Így a köszörűst:
A pihenőket:
A macskát (akit nem esznek hanem etetnek):
A lányokat. Itt megjegyezném, hogy a barátnők itt konzekvensen egymásba karolva korzóznak. Szerintem ez kedves.
A hipszter:
Szemtisztítás brandy-vel:
A már korábban taglalt fültisztítás romantikus formája egy parkban:
Tánc a parkban:
Egyet értek:
Egyszerű alkalmi tömörülések:
Habár volt róla szó, hogy megtekintem és beszámolok a chengdui éjszakáról. Sajnos ez a rész végül az utazásomból kimaradt. Egy két klubnak illetve diszkónak kinéző helyről elég gyorsan kiderült, hogy az általam tervezett laza iszogatás és némi tánc helyett csupán egy konkrét szórakozás típust kínál aminek főszereplői az ázsiai lányok. Remélem nem okozok csalódást senkinek azzal, hogy ezt a területet én most nem akartam közelebbről megvizsgálni. Akit viszont érdekel a téma annak a google a barátja.
Ma, ha csak egy perc erejéig de ültem riksán. A hosszabb kocsikázást egy ilyen autentikus járgányon utolsó napra, finálénak tartogatom.
Közben pedig bömbölni fog Spiller-től a Groovejet.
Nem egyszer tapasztaltam a kínaiak orgánumát a napok során. Hangosak. Legalábbis tudnak nagyon hangosak lenni. A mai nap viszont sejteni is vélem, hogy miért rikácsolt a sofőröm telefonon egész úton hazafelé. Miután beszálltam és megmutattam neki a szálloda névkártyáját rögtön a telefonhoz nyúlt és fennhangon elkezdett beszélni valakivel. Rövid idő után észrevettem, hogy a fotó a kesztyűtartó fölé kirakott igazolványon nem hasonlít a sofőrömre inkább talán az édesapja lehet. Feltételezem, hogy a zöldfülű srác (lehetett max 19) éppen csak helyettesíti az öregét és a városismerettel még alig rendelkezve kért tanácsot (a kártyát kétszer elkérte még) Ráadásul elég hirtelen pattantam a kocsijába, örültem, hogy sikerült fogni egyet.
A szombati napot a történelem jegyében töltöttem és ellátogattam Wuhou Shrine-be a Három Királyság Emlékhelyhez ami egyben park egyben templomcsoport csak úgy mint a Wenshu Monastery Buddhista Templom. Itt azonban istenek helyett ősi nagyra becsült személyiségeknek állítottak emléket, többnyire a volt császárok illetve hadvezérek előtt lehet itt leróni a tiszteletet.
Életemben először a nyakamba akasztottam egy ilyen audio gájdot, hogy ne tök hülyén rohanjam végig az 1300 négyzetméteres területet amit időszámításunk kezdete után 161 - 223 között építettek (a mostani arcát 1672-ben nyerte el) elsősorban Liu Bei, Zhuge Liang főnagyságok tiszteletére meg még egy rakás bölcs, stratéga, tanító meg ilyenek tiszteletére éppítettek. Az audio gájd 60 perc alatt a következőt ordította szomorúan rideg angolsággal minden egyes pontnál (gps-el vagy valami hasonló megoldással teljesen automatikusan beszélt mindig a legjobbkor): "Éppen Zhu Ge Liang (és ide nyugodtan be lehet helyettesíteni valahány méltóság nevét) emlékhelyén állsz aki ennek meg annak a leszármazottja volt és megbecsülését az erkölcsösségének/bölcsességének/harci dicsőségeinek/tanításainak vagy ezek kombinációinak köszönheti." A dolgomat sem az nem könnyítette, hogy a kütyüt fix időn belül le kellett adni vagy bukom a 200 Yuan letétet sem az, hogy az üvegfalak mögött lévő szobrok amik a tiszteletre méltó ősöket ábrázolták nekem teljesen egyformának tűntek. (az aranyozott szobrokat pedig fotózni az üvegen keresztül teljességgel lehetetlen volt számomra) De azért így is szórakoztató volt megismerni őket.
Az emléktemplomokat elbűvölő kapuk, tavak, hidak és pagodák kötik össze. Erről a legjobban a fényképek tudnak mesélni.
A kijárat mellett egy állandó kiállítás található. A kicsinyke tárlat 1800-1900 éves leleteket mutat be. Van itt kőszobor, rézpénz, festett tányér, és sok kő feliratokkal. Némelyik egészen jó állapotban.
A belvárosban főleg a nevezetességek és a bevásárló negyed közelében Chengduban is fellelhetőek a nyomor jelei de persze más formában mint Budapesten. Először is hajléktalanságról itt nem beszélhetünk már csak az egy főre jutó lakások száma miatt sem, ellenben koldust és szegény teknősbékaárust ha elvétve is de láthatunk. Sajnos ez ügyben informálódni nem tudtam még de van egy gyanúm, hogy a rendészet nem nézi jó szemmel az ilyen tevékenységeket.
A szocializmus ellenére a városban helyet kapnak a multik (és tökéletesen megférnek a kis helyi vállalkozások mellet) persze ahogy a chips gyártók úgy a McDonalds is alkalmazkodik a helyi ízlésvilághoz. A legfrappánsabb beilleszkedési megoldás amivel találkoztam a Starbucks pagoda volt a teázók utcájában.
Most megyek belevetem magam a szombati forgatagba este pedig kipróbálom, hogyan buliznak itt a fiatalok. Addig meg legyen itt egy-két random fotó.
A tegnapi nap mindannyiunkból sokat kivett ezért a péntek hátralevő részét pihenéssel és egy kifejezetten jó vacsorával töltöttük. Már második nap felfedeztem a csillogó éttermek között egy mellékutcát ahol egyértelműen a helybelieknek szóló kifőzdék/kocsmák sorakoznak. Ki is próbáltuk az Ügyfelemmel az egyiket néhány rizssör erejéig a panda rezervátum látogatás után. Meglepő módon amíg a sokcsillagos szállodákban és a puccos éttermekben egy szót nem beszélnek angolul itt rögtön széles mosollyal fogadott minket egy lány és ha erős akcentussal is de rövid idogálásunk alatt folyamatosan érdeklődött a kilétünk felől. Ő pedig (amennyire ki tudtam venni) arról mesélt, hogy a kifőzdéjük egy családi vállalkozás. Valóban több generáció képviselte magát egy asztalnál ahová ő is gyakran leült.
A péntek este ideálisnak tűnt, hogy ne csak sörözni de enni térjünk be az aranyos kis családi vendéglőbe. Persze a lány azonnal felismert minket és asztalt kínált, nekem meg alkalmam volt korábbi kedvességét két tábla Szerencsi étcsokoládéval meghálálni aminek nagyon örült. Addigra már a nevét is megtudtuk. Amy-nek hívják.
A közvetlenségnek köszönhetően vettem a bátorságot és azt kértem tőle, hogy hozzon bármilyen vacsorát nekem, én megeszem. Az eredmény meglepő volt. Nagyjából öt percre eltűnt, végül a szomszéd kifőzdéből hozatott nekem két legénnyel egy hatalmas marha sztéket enyhén csípős mártásban. Valami mennyei volt.
Az étkezésünk során persze zajlott az élet, jöttek mentek a rokonok, a nagymama megpucolt 2 kiló fokhagymát a férfiak megittak néhány liter rizssört (kezdem én is megszokni és csak 3,3 %-os). Amy fel-alá rohangált a vendégek között mindezt látható élvezettel. Feltételezem, hogy heti hét nap ezt csinálja. Talán ma megkérdezem tőle ezt is.
Az utazásom üzleti részének végére jutottam ma. Az Ügyfelemmel a Vevő cég irodájában aláírtuk a szerződést. A dolgok a várható forgatókönyv szerint zajlottak de persze mégsem...
Az irodába érkezve újra hosszan szétdicsértük egymás mindenét és biztosítottuk egymást a kölcsönös barátságról meg, hogy "This is a beginning of a beautifull...". Végül persze jött a várva várt ellenjegyzési illeték kérdés meg az, hogy ezt álljuk két részről.(az összegről itt az Ügyfelem érdekében nem írhatok). Aki a korábbi posztokat is olvasta tudja, hogy nem ért váratlanul a dolog de persze a keserűség rögtön elöntött... Na de a remény hal meg utoljára. Odafordultam az ügyfelemhez és egyszer még utoljára elmondtam a véleményem/tanácsomat ami nagyjából így hangzott: "Erről beszéltem? Szóval én ezeknek egy fillért nem adnék." Az Ügyfelem viszont nálam is nagyobb kalandor és mivel a kockázat úgy a döntés is az övé. Rákérdeztünk, hogy még is hogyan gondolják technikailag ezen illeték megfizetését amire egy puritán készpénz vagy utalás volt a válasz. Kis számolgatás után az Ügyfelem a következőképpen döntött: Hogy megnyugtassa magát miszerint Ő a lehető legkészségesebben járt el és semmiben nem elutasító inkább előzékeny, a következőt ajánlotta fel: A bemondott összeg töredékét készpénzben kifizeti (és itt tényleg bagatell zsetonról beszélünk, kikalkulálva a korábbi napokban tapasztalt életszínvonal, átlagkereset és egyéb szorzókat, gyakorlatilag nem adott nekik annyi pénzt amennyiért az utóbbi hetek fáradozásai megérték volna) átvételi elismervény és eljárási megbízás fejében. A maradékot pedig az esetben utalja ha az ellenjegyzett szerződés a telephelyére megérkezik. (Többször hangsúlyoztuk, hogy azt akár személyesen is elhozhatják a leendő gyárlátogatás keretében).
Ebbe a kínai vevők belementek és kicsit ügyetlenkedve de végül elénk rakták az összes aláírásra váró papírt. Az igazgatójukkal még az aláírás után is hosszan beszélgettünk a szocializmusról és a kínai magyar barátságról amit mi is éppen most erősítettünk meg.
Végül kézfogások sora és fotó(!) aminek én különös képen örültem mert ha átvernek (áhh ugyan) kapásból tudok egy két intézményt ahol örülnek az ilyen fotóknak.
Végül visszafuvaroztak a szállásunkra ahol megvártuk, hogy elhajtsanak és az 5 csillagos szálloda bejárata helyett egy közeli kricsmi felé vettük az irányt, hogy néhány rizssör mellet kielemezzük a dolgot.
Egyenlőre ennyi. Most náluk a labda. Mi meg ahogy az Ügyfelem mondta: "Eljöttünk Kínába! Ez már megérte."
"Aki Chengduba megy nem akar onnan eljönni" ezt a helyi szólás-mondást a vendéglátónk mondta még érkezésünk kor. Mostanra már körvonalazódott, hogy ez alatt mit értenek mostanában a helyiek. Már említettem, hogy a külvárosban óriási lakóépületek, egész negyedek állnak félkészen, láthatóan már csak az utolsó simításokra és a lakókra várva. Nem fért a fejembe, hogy ki az az őrült ingatlanberuházó aki egyszerre több százezer lakást épít egy már amúgy is túlzsúfoltnak tűnő város széleire. Mostanra megtaláltam a választ.
Az ingatlanberuházó nem más mint a Kínai kormány. Teszik ezt mind azért mert itt lesz szükség a munkaerőre. Betelepítés? Nem egészen. A kínai fiatalok itt a következő tíz évben jó eséllyel fognak munkát találni ezért valószínűleg maguktól fognak özönleni, sőt a folyamat már javában elkezdődött. De lássuk csak hogy is van ez?
A nagy technológiai cégek mint az Apple vagy a HP eddig logisztikai okokból az kínai gyáraikat olyan part menti városok közelébe telepítették mint Guangdong vagy Fujian. Miután az utóbbi időben ezen cégek komoly nemzetközi nyomás alá kerültek az itteni dolgozóik alacsony bére és rossz munkakörülményeik miatt, változtatniuk kellett. Az új gyáraikat, létesítményeiket már az olcsóbb földterületű belsőbb városok köré tervezik és néhányat a meglévők közül át is telepítenek. Chengdu pont egy ilyen város, sőt közülük a legynagyobb. Az olcsóbb ingatlanárak és bérleti díjakból kifolyólag garantálni tudják a leendő munkások magasabb bérét és a megfelelő körülményeket.
>
Csak a Foxconn 2 milliárd dolláros beruházást jelentett be tavaly ami kezdetekben 900.000 (!) munkahelyet teremt és ezt a jövőben 1,3 millióra akarják növelni. (meg fognak telni azok a lakótelepek...)
Néhány év múlva egészen biztosak lehetünk abban, hogy az új laptopunk honnan érkezett.
forrás:International Business Times,
plussz az utca embere
A ti vakerotok